Amikor egy pontatlan diagnózis nem várt eredményre vezet

A MediPhone története azzal kezdődött, hogy cégünk ötletgazdájának kisgyermekét egy nagyon súlyos és nagyon ritka betegség kapcsán pontatlanul diagnosztizálták. Miután még időben sikerült felismerni a veszélyes kórt, azon gondolkodott a megkönnyebbült édesapa, aki egyáltalán nem neheztelt a hibázó orvosokra, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a rohamléptekkel fejlődő orvostudomány új eredményei nagyobb eséllyel jussanak el az orvosokhoz. Így fogalmazódott meg két cég ötlete. Az egyik -stratégia partnerünk- az eVisit Kft. az orvosszakmai információk eljuttatásával foglalkozik, a másik, a MediPhone Group Kft. pedig azzal, hogy minél több szabadidőt teremtsen a szakmai fejlődésre, a magánéletre, a feltöltődésre az egészségügyben dolgozók számára azáltal, hogy segíti őket mindennapi ügyeik intézésében.

Kezdetben volt a telekommunikáció

2011-ben, a MediPhone indulásakor a Magyar Telekom stratégiai partnereként amellett, hogy igen kedvezményes mobiltelefon-tarifát nyújtott a magyar egészségügyben dolgozóknak, egy kényelmi szolgáltatást is bevezetett: a személyes jelszóval működő, telefonos, de mindig élőhangos ügyfélszolgálatot. Ezen keresztül minden ügyet (legyen szó szerződéskötésről, új telefon megrendeléséről vagy a mobilnet keret felemeléséről) személyes megjelenés nélkül, telefonon keresztül tud intézni minden ügyfelünk, kiemelt figyelem és gyors ügyintézés biztosítása mellett.
2016-tól kezdve számos új szolgáltatást elindítottunk.
2020 őszétől szakmai klubként, sokféle ügyben segítjük ügyfeleinket, hogy minél egyszerűbb legyen az életük.

Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.

Teréz anya

Magyar Telekom

A Magyar Telekom komoly szerepet vállal a hazai egészségügy infokommunikációs és technológiai fejlesztésében. Segítségével az egészségmegőrzés és prevenció terén olyan költséghatékony és modern, orvosok és egészségügyi szakemberek munkáját is kímélő és könnyítő szolgáltatásokat, megoldásokat alakít ki, melyek lényegesen hozzájárulnak a betegek jobb minőségű ellátásához, a hatékony gyógyító munkához.

eVisit Kft.

Az eVisit több mint 10 éve nyújt digitális megoldásokat a gyógyszeripar területén. Ehhez nem elég a piaci ismeret, a legújabb trendek nyomonkövetése vagy azok megteremtése, de szükség van magas szintű technikai szakértelemre, orvosszakmai és jogi ismeretekre. Az eVisit küldetése ezen területek szakértőinek csapatmunkája révén inspiráló és eredményes kampányokat tervezni és lebonyolítani.

Bonafort Kft.

A Bonafort Kft. 2000 óta biztosít HR és pharma-megoldásokat az egészség- és gyógyszeripar területén. A cég fő értékei az emberi kreativitásra és szaktudásra épülnek, proaktivitása és rugalmassága biztosítja, hogy széles körű, hatékony és innovatív háttérszolgáltató megoldásokat kínáljon a munkaerőközvetítés és –kölcsönzés területén is.

2018 elején felmértük ügyfeleink véleményét a MediPhone szolgáltatásairól. A legnagyobb örömet számunkra az okozta, hogy egy tízes skálán

9,05

pontra értékeltek bennünket ügyfeleink.

Az öt leggyakrabban említett érték a MediPhone-nal kapcsolatban:

Rugalmasság

Kiszámíthatóság

Rólunk mondták ügyfeleink:

Nagyon-nagyon köszönöm a segítségét!!! Plusszban elmondanám, hogy a Mediphone az egyetlen valóban szolgáltató mindközül, amit az ember a hétköznapi életében használ! Mindig nagyon segítőkészek és eredményesek. Köszönet még egyszer!
Közel hét éve használom a Mediphone szolgáltatását és eddig minden problémamentes volt.
Szoktam ajánlani, mert ára kedvező, korrekt, gyors, udvarias, problémamegoldó szolgáltatás.
Tisztelt Hölgyem! Nagyon köszönjük a korrekt és gyors tájékoztatást!
drharmonia

Harmónia

A MediPhone hosszú ideje támogatója és együttműködő partnere a Harmónia Orvosi és Művészeti Alapítványnak. Az Alapítvány fő célja, hogy az orvostársadalom kultúra iránti elkötelezettségére építve lehetőséget teremtsen a művészi tehetség kibontakoztatására és a művészetek népszerűsítésére.
Harmónia Orvosi és Művészeti Alapítvány
econsilium-logo

eConsilium

Együttműködő partnerei vagyunk az eConsilium orvosi esetismertető közösségnek, mely arra hivatott, hogy a mindennapi gyógyító munka során adódó legérdekesebb és legtanulságosabb szakmai és tudományos cikkeket tegye online módon elérhetővé regisztrált orvos tagjai számára.
eConsilium